Bevállt kamerarendszerek a budapesti aluljárókban

Volt, amikor valaki egy ellopott bankkártyával próbált pénzt felvenni a Nyugati téren, és a tranzakció időpontja alapján visszakeresték a róla készült képsorokat, máskor verekedés résztvevőit azonosították az egyben bizonyítékul is szolgáló felvételek.

aluljaro1-kamerarendszer

A fővárosi önkormányzat három év alatt harminchárom forgalmas aluljáróban 374 kamerából álló rendszert épít ki.

A beruházás ötszázmillió forint, az aluljárók teljes rekonstrukciójára szánt 3,5 milliárdos keret egyhetedét a térfigyelő rendszer viszi el.

Tavaly december végén a Deák téren, a Nyugati téren, a Ferenc körútnál és a Nagyvárad téren helyezték üzembe a rendszert, majd nem sokkal később működésbe léptek a mennyezetre szerelt kamerák az Örs vezér terén, az Ajtósi Dürer soron és a Boráros téren is.

aluljaro2-kamerarendszer

Eddig összesen kilencvenkilenc kamerát helyeztek üzembe, melyek a Budapesti Rendőr-főkapitányság Mosonyi utcai épületébe továbbítják a képeket. A tervek szerint a következő hónapokban beindulnak a kamerák a Blaha Lujza téren, az Astoria aluljáróban és a 3-as metró több állomásán is.

A rendszert úgy alakították ki, hogy az aluljárók lépcsőit és teljes terét figyelhessék, a legforgalmasabb és az eddigi tapasztalatok alapján legzűrösebb Nyugati téri aluljáróban például harminchárom kamerát helyeztek el.

Kamerákat szerelnek fel a tárgyalótermekben

Kamerákat szerelnek fel még az idén, kísérletképpen, tíz-húsz bírósági tárgyalóteremben – mondta Baka András, a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöke, hangsúlyozva, hogy a nyilvánosság ezzel nem sérül. A belső kamerarendszer a közvélemény tájékoztatása mellett több más funkciót is ellát majd, például alkalmas lesz elektronikus jegyzőkönyv vezetésre, vagy távmeghallgatásra.

birosag

Az Axis bemutatta a P13-as sorozatú kameráit.

P13-as kameracsalád négy típusból áll. Ezek név szerint: a normál VGA felbontású P1311,
az SVGA felbontással rendelkező P1343, az1MP/HDTV 720p P1344, majd ezeket követi a
csúcskategóriás P1346 3MP/HDTV 1080p. Természetesen ezek mindegyike képes a már
joggal elvárható H.264-es tömörítésre is.

Kamera_HDTV

A kamerák úgy lettek tervezve, hogy könnyen telepíthetőek legyenek mindenki számára.
Ennek bizonyítéka a Power over Etherneten való tápellátás lehetősége, a távoli hátsó
fókuszállítás, illetve a pixelszámoló az AXIS P1343/P1344/P1346-nál. Ez utóbbi három
WDR-rel, digitális PTZ-vel, és éjjel/nappali funkcióval is rendelkezik, a még tökéletesebb
képminőség elérése érdekében. A Kowa és az Axis együttműködése során élvezheti a
nagyközönség a P-Iris segítségével történő képalkotást, mely teljesen új dimenziókat tár elénk.
Újdonság, hogy a csúcsmodell ezeken kívül támogatja a többszörös nézetet a streaming során,
amellyel egy adott kameraállásból több különálló videofolyam továbbítható a teljes kép bármely
részéről. Sokunk nagy örömére, ez a sorozat is rendelkezik már a beépített SD/SDHC kártya hellyel.
(A legnagyobb kártyaméret, amit az Axis tesztelt, az 32GB). Nagyban könnyíthet minden telepítő
életén, hogy ezek a kamerák kültéri házba szerelve is rendelhetıek közvetlenül az Axis-tól is.
Ezeket a típusokat a már jól ismert „-E” kiegészítéssel kell keresni a többi kamera között.

Új minıségi szabványt jelent a megfigyelı kamerák világában a P-Iris

A P-Iris lencsék a speciális szoftverekkel kiegészülve képesek automatikusan szabályozni a
lencsék nyitását illetve zárását, reagálva a fényviszonyokban bekövetkezett legkisebb
változásokra. Az aprólékos vezérlésnek köszönhetően sokkal jobb kontrasztot, tisztább képet és
nagyobb mélységélességet lehet elérni. A továbbfejlesztett íriszvezérlés előnyeit leginkább az
egy megapixelesnél nagyobb felbontású és a HDTV kamerák terén lehet kihasználni,
továbbá a nagyobb terhelésnek kitett videómegfigyelő alkalmazások esetében is értékes pluszt
jelent a bemutatott technológia. “A P-Iris révén a rögzített hálózati kamerák a képminőség
egészen új szintjét érhetik el.” – mondta Johan Paulsson, az Axis Communication technológiai
vezetıje, majd hozzátette: “Ez egy forradalmi fejlesztés a videómegfigyelés iparágán belül,
s reményeink szerint a P-Iris szabvánnyá válik, és elfoglalja a DC-írisz lencsék helyét a piacon.”

Axis P-1346-E kamera

Axis P-1346-E kamera

A fix illetve a változtatható fókuszú megfigyelő kamerák DC-írisz vezérlése nem tudatta a
kamerával, sem a felhasználóval a lencse nyitottságának mértékét, ami pedig szükséges lenne
az optimális képtisztaság eléréséhez. Az Axis felismerte ezt az igényt és felkutatta a
Kowa Company-t, az innovatív optikai gyártót, s együtt fejlesztették ki a megoldást a problémára.
“A P-Iris lencsék egy szakaszosan mozgó motort használnak, amivel lehetséges a lencse
nyitottságának precíz beállítása.” – mondta Tosao Tohjima, a Kowa CCTV Products technikai
igazgatója. A P-Iris egy újszerő megoldás, ami valóban lehetővé teszi a hálózati kamerák számára,
hogy változó fényviszonyok között is optimálisan működjenek. Az egy megapixelesnél nagyobb
felbontású kamerák esetében a pixelek jóval kisebbek, érzékenyebbek a külső tényezők változására,
mint a hagyományos érzékelők esetében, így a nagyon aprólékos léptetés itt mutatja meg igazán,
hogy mire is képes. A folyamatos és precíz lencseállításnak köszönhetően még a legrosszabb
fényviszonyok közepette is lehetséges éles, részletgazdag képeket nyerni.

Az Axis bemutatta a H.264 tömörítést használó négycsatornás videó kódolóját

Az Axis Communications, a hálózati videórendszerek piacának egyik vezető
gyártója, bemutatta nagy teljesítményű, négy független csatornás, H.264 tömörítést
alkalmazó videó kódolóját. A teljes funkcionalitású AXIS Q7404 videó kódoló egyszerre
négy analóg CCTV kamerát tud csatlakoztatni egy IP-alapú hálózati videó-megfigyelő
rendszerhez.

kamera_q74042

A Q7404 egyidejűleg több digitális videó streamet képes továbbítani teljes képváltási frekvencián
bármilyen felbontásban egészen D1-ig (PAL rendszer esetén 720×576, NTSC-nél 720×480). A
különböző streamek egyedileg konfigurálhatók a tömörítési formátumok, felbontás és képváltási
frekvencia szempontjából.

Az Axis H.264-es tömörítője drasztikusan csökkenti a minimálisan szükséges sávszélesség és
tárolókapacitás nagyságát a képminőség veszélyeztetése nélkül. A kódoló a nagyobb rugalmasság
érdekében a Motion JPEG formátumot is támogatja.

Axis Q7404

Axis Q7404

-
A video kódoló számos intelligens funkcióval rendelkezik, amilyen a továbbfejlesztett mozgásérzékelés,
az aktív beavatkozás-riasztás vagy a hangérzékelés. Minden videócsatornának két konfigurálható
input/output csatlakozója van, amelyek külső eszközökhöz – például érzékelőkhöz és jelfogókhoz -
illeszthetők, és lehetővé teszik, hogy a rendszer észlelje a riasztásokat és reagáljon rájuk.

A készülék mind a négy csatornán kompatibilis a PTZ és PTZ dóm kamerák speciális funkcióval is
(döntés, forgatás és zoomolás). Lehetséges sorba kapcsolt kamerák ellenőrzése és irányítása is az RS-
422/485 porton keresztül, ha azok ugyanazon protokoll alapján működnek.

“Az Axis Q7404 kiváló képminőséget nyújt több, teljes képváltási frekvenciájú video streamen bármilyen
felbontásban, mind a négy csatornán” – mondta Erik Frännlid, az Axis Communications vezető
termékmenedzsere. “A készülék remek minőséget nyújt, valamint jelentősen csökkenti a minimálisan
szükséges sávszélesség és tárolókapacitás nagyságát a H.264 tömörítésnek köszönhetően. Ez a kódoló
lehetővé teszi az analóg zártláncú videó rendszerek költséghatékony átalakítását IP-alapú hálózatra a
kamerák cseréje nélkül. A kódoló képességei közé tartozik a távoli monitorozás, számos esemény
automatikus kezelése, valamint a továbbfejlesztett skálázhatóság.”

Az áttörés – H.264 tömörítést használó kódolók és kamerák

Mikor 2003-ban megalapítottuk a ReVision Biztonságtechnikai KFT-t fontos jövőbeli célul tűztük ki egy videó távfelügyeleti központ létrehozását.
Melynek lényege a következő: az ügyfeleknél elhelyezett kamerák képeit az Interneten keresztül eljuttatjuk a magyarországi gerinchálózaton lévő szerverünkre, melynek sávszélessége 100 mbit/sec mindkét irányban.

Erre legalkalmasabbnak az IP alapú rendszerek bizonyultak. A DVR-ek segítségével a távoli tárolt felvételekben történő keresés “köszönhetően” az  Internet sebességének igen lassú. Több ügyfelünknél felmerült az az igény, hogy telephelyeiken 1-4 darab kamera elegendő lenne, de 5-6 telephellyel rendelkeznek. A rögzítés nem helyi DVR-re történne, hanem az Interneten keresztül a mi szervereinkre. Így lehetővé tesszük ügyfeleinknek a gerincen lévő szervereink segítségével hogy az ország bármely pontján levő kameráik élő és tárolt felvételeit várakozás nélkül megtekinthessék.

Az AXIS új Q7404 4 csatornás videó dekódolója 4 csatornás bemenettel

Az AXIS új Q7404 4 csatornás videó dekódolója 4 csatornás bemenettel

Az IP kamerák M-JPEG tömörítése sem volt elég kis méretű ahhoz, hogy egy standard ADSL vonal segítségével 1-4 kamera képét másodpercenként minimum 5 képkockával/kamera eljuttassák szerverünkre.

A tudomány eddigi lehetőségei szerint csak egy megoldás volt a problémára mégpedig a drága nagy sávszélességű  ADSL vonal előfizetése. Az ADSL egy aszimmetrikus szolgáltatás, amely azt jelent, hogy a beérkező adatok sebessége többszöröse, mint a tőlünk elmenőké. Azaz egy 8Mbit/sec ADSL vonal tőlünk elmenő sebessége maximum 512 Kbit/sec. Ez a második paraméter határozza meg azt az adat (kép kocka/másodperc) mennyiséget, ami maximálisan eljuttatható a kameráktól a szerverig az Interneten keresztül.

Már ez az olcsóbb katergóriájú beltéri kamera is használja a H.264 tömörítést

Már ez az olcsóbb katergóriájú beltéri kamera is használja a H.264 tömörítést

A technika mától új lehetőséget kínál nekünk akár a meglévő ADSL vonalunk használatával is. Az Axis Q7404 Videó kódolót valamint az Axis új IP kameráit. Az eszközök H.264 tömörítést használnak, mely az eddigi M-JPEG-el tömörített képkockák méreteinek töredéke. Így nem szükséges többé bérelt vonalakat vásárolni ahhoz, hogy az elmenő sávszélesség is elegendő legyen ahhoz, hogy kamerás megfigyelő-rendszerünket tökéletes sebességgel és képminőségben használhassuk.

Kamerák őrzik a szigetszentmiklósi horgász egyesület nyugalmát

Infra kamerák tartják szemmel a Szigetszentmiklósi Dolgozók Horgász Egyesületének gyönyörűen felújított horgász paradicsomát.

kamerarendszer_szigetszentmiklos4 kamerarendszer_szigetszentmiklos3

[Folytat...]

Térfigyelő kamerarendszer kiépítése Pécsen

Pécs városa közel 70 darab térfigyelő kamera folyamatos kiépítését tervezi 2010-ben.

A lakosság és a városvezetés egyaránt aggodalommal tekintett a felújított, megszépített város “tereptágyainak” megóvására.
Az Európa szerte bevált tapasztalatok szerint a térfigyelő kamerák nagy segítséget nyújtanak a közbiztonság javításában.

Terfigyelokamera_pecs2
[Folytat...]

Az Axis hálózati hőkamerákkal bővíti portfólióját

Az Axis Communications, a hálózati videorendszerek piacának  gyártója, az első az iparágban, aki teljes felszereltségű biztonsági hőkamerákat mutat be. Ezek az új hálózati kamerák hőkibocsátás alapján azonosítják az objektumokat, így lehetővé téve a felhasználók számára, hogy teljes sötétségben vagy más extrém körülmény között is észrevegyék az embereket és az eseményeket. [Folytat...]

Rendhagyó filozofálgatás a műszaki eszközök fejlődéséről

Ugye még emlékszünk az ezredforduló környékén megjelent első, egy megapixeles, digitális fényképezőgépekre? Az áruk akkor százezer forint környékén mozgott, ma pedig szinte minden minőségibb mosópor dobozában találunk egy 6 megapixel körülit ajándékba. A műszaki eszközök ritkán jó anyagi befektetések. Egy luxusautó vagy egy nagy képernyős OLED televízió, egy 12 megapixeles tükörreflexes fényképezőgép a kényelmünket, szórakozásunkat szolgálja. Mindamellett, hogy a termék ára a következő évben 30-50 százalékkal csökken és az új típusban már szívdobogtató fejlesztések jelennek meg, a megvásárolt eszköz értéke is szélsebesen csökken.
[Folytat...]

A GV alapú rendszámfelismerő rendszerek most már az IP kamerákat is támogatják

A GV-LPR/ANPR a Geovision által fejlesztett rendszámfelismerő rendszer. Egyik jellemző előnye versenytársaival szemben a rendszámfelismerés gyorsasága. GV-LPR/ANPR rendszer a felismert rendszámokat adatbázisban rögzíti és kezeli. Az adatbázis lehetőséget ad teljes parkolórendszerek üzemeltetésére. Az adatbázis többek között tartalmazza a parkoló ügyfelek nevét és fényképét is.
- [Folytat...]